Az elterjedt hiedelemmel szemben a hortobágyi palacsinta nem az 1958-as brüsszeli világkiállításra készült, bár ekkor kapott valóban nagy figyelmet. Az elnevezés már a negyvenes évek elején is létezett, maga az étel pedig hamarabb is megjelent különböző formákban. A korai változatokban borjúhús szerepelt, sokszor pörköltként vagy paprikásként, amelyet a palacsintába töltöttek.

Az idők során azonban jelentősen átalakult a magyarok közkedvelt fogása. A szocializmus időszakában a recept fokozatosan egyszerűsödött, és egyre kevésbé kerültek bele minőségi alapanyagok. A nyolcvanas évekre már olyan verziók is megjelentek, amelyek darált csirkeaprólékot használtak, sőt, egyes lapok kifejezetten azt ajánlották, hogy ételmaradékokból hasznosításuk újra az ételt.

Ez a gyakorlat sok helyen a mai napig fennmaradt, ami miatt a hortobágyi palacsinta rossz hírnévre tett szert a szakmában. Gyakran előfordul, hogy a töltelék korábbi napokról megmaradt pörköltből készül, amelyet ledarálnak, így nehéz megállapítani a hús minőségét vagy frissességét. A tejfölös-paprikás szósz pedig szintén segíthet abban, hogy elfedje az alapanyagok valódi állapotát.

Ahogy a Vince is kiemeli, ez az eljárás nem minden étteremre igaz. Léteznek olyan helyek, ahol ma is gondosan, friss alapanyagokból, például borjúpaprikásból készítik el ezt a klasszikus fogást. Ezek felkutatása némi utánajárást igényel, de az élmény bőven kárpótol érte.